10. feladat
A célegyenesben
közzétéve: 2015. 11. 05.
A feladat lejárt.

Kedves, drága, értékes Egyletesek!

Íme elérkezett az utolsó feladat.

Nem kell mást tennetek, minthogy egy hosszabb-rövidebb videóban elmondjátok, bemutassátok, megérveljétek Nekünk, hogy MIÉRT ÉPPEN TI legyetek az ÉvEgylete.

Mindent figyelembe vesz a zsűri: minőség, kreativitás, tartalom, érvek valódisága... Szóval tegyétek oda magatokat! 

A legfontosabb, amit tudnotok kell, hogy ezt a feladatot nem 1-től 10-ig pontozzuk, hanem 50-ig, tehát megéri ügyesnek lenni.

Nincs sok időtök, hiszen az eredményhirdetésre a November 20-22.-és hétvégén zajló ifjúsági istentiszteletes körút alkalmával kerül sor. Ott minden kiderülhet!

Minden csapat, aki leliismeretesen dolgozott egész évben, végigoldotta a feladatokat, sőt túlteljesítette önmagát, ajándékban részesül.

Utolsó nagy hajrá!

Vegyétek fel a nagy kesztyűt!

9. feladat
A törzs befogad...
közzétéve: 2015. 10. 05.
A feladat lejárt.

Hello-bello!

Emlékeztek még gyermekkorotok egyik legcsodásabb meséjére, a Dzsungel könyvére?!...ahol a kis Mauglit befogadták a dzsungel állatai.

A ti feladatotok nem egyéb, minthogy megkeressétek a ti kis Mauglijaitokat, azaz az új egyleteseket, a frissen konfirmáltakat és szervezzetek számukra egy beavató estet. Egy olyan egyleti alkalmat, amely róluk szól, amely nekik szól és amelyből érezhetik, hogy igenis közétek tartoznak, hogy befogadjátok őket. 

Az alkalom tartalmi részét rátok bízzuk! Legyetek kreatívak, lepjétek meg a "kicsiket"!

Ezt követően pedig írjatok egy mesét nekünk a beavatóról és illusztráljátok képekkel.

A feladat október 31-én jár le.

Ha bármi kérdésetek van, keressetek, hívjatok, zaklassatok!

Jó munkát és jó szórakozást!

8. feladat
Variáció-Relaxáció
közzétéve: 2015. 09. 04.
A feladat lejárt.

Kedves Egyletesek!

Tudjuk, hogy már kissé megfáradtatok a tartalmas és élménydús nyár hideg-meleg hullámai között. Mint a nyár, az év is lassan a véghez közelít, éppen ezért arra kérünk, hogy szívjátok magatokba az utolsó nyárvégi/öszeleji sugarakat és tartalékoljatok. Ne adjátok fel az utolsó néhány hónap hajrájában!

Szeptember az az időszak, amikor minden átszerveződik, rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, kicserélődnek a ruhás-cipős szekrények polcai, fáradunk, korábban kelünk, iskolát, egyetemet kezdünk és így sorolhatnánk végeláthatatlanul tovább. 

Nehéz és sokszor kellemetlen változások. Mi ezért arra kérünk, hogy ebbe a szűrkeségbe még vigyetek egy kis színes pihenést. Választhattok az e hónapi feladatokból vagy épp összekötve őket, mind teljesíthetitek.

1. Közös kirándulás: Bárhol, bármikor...ha együtt vagytok az már maga adja az érzést, a hangulatot. Lassan hullanak a sárga-piros falevelek, menjetek ki egy hegyoldalba és hengergőzzetek bennük.

2. Lazító est: Gyertyafény, matracok, szőnyegek, illatok, színek, dallamok... Ki mit szeret, ki mit érez, ki mit gondol. Szóljon ez az este csak rólatok és a Ti vágyaitokról.

3. Egyletezés a szülőkkel: Az elmúlt év tapasztalata, hogy igenis hasznos és kellemes lehet egy egyletezés szüleitekkel. Mutassátok meg nekik, hogy nem hiába jártok egyletre, éreztessétek meg velük azt a megfoghatatlan esszenciát, ami titeket is magával ragad, játsszatok, nevessetek! 

A faladat szeptember 30-án este 23:00-kor jár le. Megoldásként egy MINIMUM 1 perces élményvideót várunk tőletek! 

Pihenjetek! Változzatok! Szárnyaljatok!

 

 

7. feladat
SzínBOLONdos Színjátszó
közzétéve: 2015. 08. 05.
A feladat lejárt.

Szeretett zümmögő méhek!

Bizonyára minden méhecske már begyűjtötte a sok sok mézet, és egy kis szabadságra, pihenésre, szórakozásra, vagyis egy SzínBOLONdos Színjátszóra vágyik. Mint ahogy a Színboldogságos SzínBOLONdoshoz illik, elmaradhatatlan a jókedv, a nevetés, és a méhecskék. Ahogy azt a színjátszó honlapján olvashattátok a felvonuláshoz szükségetek lesz a csapat zászlójára, valamint egy csapatfigurára/kabalafigurára (fantáziátokra bízzuk, de a méhecske valahogy jelenjen meg benne)! Minél több sárga, fekete csíkot látni a felvonuláson, annál jobb! Természetesen pontozni fogunk minden méhecskés sárga fekete csíkos figurát, ééééééés.... aki pedig darabbal jön SzínBOLONdosra az SzínBoldogságos plusz pontokat fog kapni. A kabalafiguráitokról egy fényképet várunk, aminek a felvonuláson kell elkészülnie. A színdarabos csapatokról tudni fogunk, tehát arra nem kérünk méhes bizonyítékot. 

Készüljetek tehát, SzínBOLONdos rátok vár, mert csupa fergeteges, legendás, jókedvvel, szeretettel, barátsággal, ölelésekkel, és felejthetetlen emlékekkel teli élményekben lesz részetek.

Zümmögős szoros mézes ölelés mindenkinek :)

1
tovább

Szeptember 18.
Tudtátok hogy?! ...

...minden olyan csapat, amelyik végigcsinálja a versenyt, aki végig harcol az ÉvEgylete címért, azok mind részesülnek jutalomban?!

Akkor nem feladni!!!!!
Szeptember 4.
Figyelem, figyelem!

Új, szeptemberi feladat!
A SzínBOLONdos feladat meghosszabítva szeptember 15-ig!
Várjuk a feltöltéseket. Ha valami nem megy kérjetek segítséget!

Hajráááá!
Július 31.
Zümmögős szép augusztust!

Kedvesek,
Íme a megfáradt zsűri is eljutott odáig, hogy a feladataitokat árgus szemekkel átvizsgálja és pontozza.
Amint láthatjátok felkerültek az Üzenőfali bónuszok is. Csak így tovább, mert ez sokat számít. Akik nem küldtek eddig Üzenőfali tevékenységet, azok iparkodjanak, nem kell elcsüggedni, mert decemberig minden behozható!!!!

Igen, azt is jól látjátok, hogy egyeseknek már a Gyerekszáj feladat is pontozva van. Ez pedig olyan okból, hogy ők már feltöltötték a megoldást és a Zsűri mézkészítése miatt lehet, hogy megint csúsznak majd a következő pontozások. DEDEDE ne felejtsétek, hogy senkit és semmit nem hagyunk ki!

Akiknek van korábbi megoldott feladatuk, és mégsincs feltöltve az oldalra, küldjétek el a Kapcsolatoknál megadott e-mail címre a csapat felhasználónevével, jelszavával, és a feladat számával. Mi feltöltjük őket. Kevesebbért ugyan, de pontozzuk azokat is.
PL. Tudjuk, hogy volt több csapat is, akik a köri találkozókon részt vettek, s mégsem küldték el a FlashMobokat.

Nagyon ügyesen haladtok!
Nagyon szépen és precízen végzitek a megadott feladatokat!
Szívünk repes a boldogságtól!
Büszkék vagyunk rátok!
Sose adjátok fel!
Közöttetek van az Év Egylete!!!!!

Pusziiiiii
Június 19.
Tudnivalók a Flash Mob-ról!

Azok az egyletek, melyek egyházkörében nem kerül sor köritalálkozóra, megcsinálhatják a Villámcsődületet saját településeiken egymaguk, vagy közösen a keresztegyletükkel.

Pápuszi
Május 31.
Üdvözöljük a nagy kaptárban Kövend és Mészkő méheit! Legyen ez a ti játékotok is! Szárnyakat elő, és induljon a Rét meghódítása!
Május 13.
Dráágáák :)
Akarjuk. hogy zümmögjetek nekünk soookat. Mindenről számoljatok be és mi értékelni fogjuk. :) Csííkos csííkos puszifelhő mindenkinek :)
Brigi voltam :)
Április 29.
Méheim!

Szeretném csápjaitokat a Kapcsolat menüpontra is irányítani, ahol mindamellett, hogy megtaláljátok a kapcsolattartó méhek elérhetőségeit, találtok egy Üzenőfalat is.

Ennek idén nagyon fontos szerepe van a játék során, mivel itt számolhattok be minden Zümmögő tevékenységetekről: a hétről-hétre történő Kaptár-összejövetelekről, vagy más egyéb Pollengyűjtő akcióról.
Egyelőre csak egy-két csíkos sort várunk tőletek beszámoló gyanánt, azonban mindent dokumentáljatok fotók formájában, s majd annak is meg lesz a helye, ahol ezeket közzétegyük.

Persze ez nem csak egy akármilyen kérés felétek, hanem egy pontozandó feladat. Itt fogjuk kikémlelni, hogy melyik kaptár a legaktívabb egész évben, melyik érdemli meg az életeket mentő méh-pempő díjat.

Szárnyakat izzítani!
Irány a Rét!

U.I. Ajánljuk megnézésre a "Maja a méhecske" c. animációs mesefilmet.