A vetélkedőről
Isten hozott!

Ezen sorokkal szeretnénk a világ tudtára adni, hogy 2017-ben is rajtol Az Év egylete vetélkedő. Idén egy izgalmas kincskeresésre hívjuk azokat az egyleteseket, akik szeretnék kipróbálni magukat és összemérni erejüket másokkal. A kincskereső csapatoknak különböző feladatok megoldása révén kell felfedezniük a kincseket az Összművészeti találkozóig, ebben iránytűként lesz segítségükre az a beépített ember, aki a kincskereső úton irányítja majd őket.
Csatlakozzatok Ti is, itt mindenki kincsekre lelhet!

Kincskeresésre fel, induljon az év legizgalmasabb kalandja!


Az aktuális (16.) feladat
Találkozzunk az ARTZ-on!
közzétéve: 2017. 08. 04.
A feladat lejárt.

Az utolsó feladathoz érkeztünk, ami igencsak egyszerűnek tűnhet, azonban mégsem az. A teljesítéséhez nagyon figyelmesek kell legyetek.

A záró feladat tehát így hangzik: gyertek el az ARTZ-ra, és figyeljetek a jelekre!

A feladat biztosan titeket is elér. 


15. feladat
Lájkgyűjtögető
közzétéve: 2017. 07. 28.
A feladat lejárt.

Mindannyiunk életét meghatározza az a közösségi oldal, amely a Facebook nevet viseli, folyamatosan rajta lógunk. Ezért most egy olyan feladatra hívunk Benneteket, amelyben a Facebook nagy segítségetekre lesz, ugyanis like-okat kell gyűjtenetek.

Bizonyára láttatok már olyan facebookos bejegyzéseket, amelyekben egyének vagy csoportok egy hatalmas kartonlapra írt szöveggel próbálnak like-okat gyűjteni egy bizonyos cél elérése érdekében. Nos, most Nektek is ez lesz a feladatotok, nem is akarhogy, a feladatotok a következő:

Készítsetek egy olyan csoportképet, amelyen a kezetekben tartotok egy lapot. A lapon jól látható kell legyen a kérés, amelyben kéritek azokat, akivel megosztjátok ezt a bejegyzést, hogy támogassanak egy-egy like-al. Nagyon fontos, hogy ez a kérés tartalmazzon egy olyan mondatot, amelyben megfogalmazzátok, hogy Ti miért adnátok magatoknak, miért Ti kellene kapjátok Az Év egylete címet. Rövid, lényegre törő, frappáns mondatokat várunk. 

A pontszám 50% ezek a mondatok adják, 25% jelent majd az, hogy bemennyire bizonyul kreatívnak az általatok készített fénykép, és 25% jelent a begyűjtött like-ok száma. 

A zsűri nem tolerálja a csalást, abban az esetben, ha valamelyik csapatnál a like-ok számánál csalást vélünk felfedezni, az illető csapatot kizárjuk a teljes vetélkedőből. 

A fényképeket ide kell feltöltenetek, ezeket majd a szervezők feltöltik Az Év egylete vetélkedő Facebook oldalára, Ti majd onnan továbbosztva gyűjthetitek a like-okat 48 órán keresztül.

Ezt a feladatot már nincs lehetőségetek határidőn kívül beküldeni, szóval csak ügyesen, igazságosan. Hajrá!

 


SzőDFIE csapat (Szőkefalva)

Július 19.
Az aktuális nagy feladat 6 nap múlva jár le.
Július 18.
Már csak néhány lépés választ el a mindent eldöntő döntőtől.
Az aktuális nagy feladat pedig 7 nap múlva jár le. Ugye készültök már készültök?
Június 10.
Figyelem: az aktuális nagy feladat beküldési határidejét meghosszabbítottuk. Várjuk megoldásaitokat június 14-ig!
Június 5.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 5 nap múlva jár le.
Június 3.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 7 nap múlva jár le.
Június 2.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 8 nap múlva jár le.

Ti tudjátok a legjobban, hogy egyletesnek lenni olyan életérzést jelent, amit általában nem tudunk leírni. Pillanatok és történetek határozzák meg. Ha nem tudjuk leírni, elmondani, akkor vajon hogyan adható tovább? Hogyan lehet mások tudtára adni?

Azt mondják a jó reklámfotónak ereje van, szavak nélkül mondja el mindazt, amit nem tudunk kifejezi, érzékeltetni. Ezért a reklámfotózás a legjobb eszköz céljaink elérésére.

A feladatotok tehát ezúttal az, hogy készítsetek egy olyan ODFIE-s reklámfotó sorozatot (5 fénykép), amely szerintetek tükrözi az egyletes életérzést.

Olyan képeket várunk, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, amelyek valamilyen módon azt az érzést váltják ki belőlünk, amit újra és újra megtapasztalunk egyletes találkozások alkalmával.

Az 5 fényképből álló sorozat kell tartalmazzon olyan képet, amelyen egy személy szerepel, olyant, amelyen többen szerepeltek és olyant, ami hangulatot örökít meg. Fontos, hogy minden képen jól látható legyen az ODFIE lógója. Előnyt jelent az ODFIE-s póló használata.

Mivel ezt kihívásként szánjuk, és tényleg ígéretes képeket várunk Tőletek, ezért megengedett a photoshop és a különböző képszerkesztő programok igényes használata.

A megoldásaitok közül egy olyan képet, amin mindenki szerepel töltsetek fel ide, a többit .zip formátumban küldjétek el a magyari.zita17@gmail.com email címre. Várjuk!

Ne feledjétek, egy jól beállított fényképen rengeteg múlik! Hajrá!
Május 23.
Ne feledjétek! A nagy feladat teljesítésére 17 nap áll rendelkezésetekre, ajándék is jár érte!
Május 23.
Kedves Vetélkedő Fiatalok!
Egy RANDOM feladat maratonnak vagytok a résztvevői. Tudjuk, hogy a véletlenszerű feladatokért maximum 50 pont jár, azonban ezek most egy kicsit más jellegű feladatok, ezért minden teljesítetett RANDOM feladatért 10 pont szerezhető. Ezekért nem kaptok ajándékot, és nem lehet a határidő lejárta után beküldeni őket.
Legyetek résen, bármikor érkezhet egy újabb feladat!
Május 7.
Kedves Vetélkedő Fiatalok!
Az eredmények menüpont alatt megtaláljátok az első feladatra szerzett pontjaitokat!
Ügyesen a továbbiakban is!
a Zsűri
Április 19.
András és Máté bemutatják a legújabb feladatot:
https://www.youtube.com/watch?v=XQe724i0xrU&t=2s
Február 27.
Kedves Fiatalok!
Az Év vetélkedője kezdetét vette, csatlakozzatok Ti is!
Várjuk a csapatok jelentkezését 2017. március 6-ig.
Ötleteket, jó kedvet elő, induljon a kincskeresés,
lássuk ki lesz az Év egylete!

https://www.youtube.com/watch?v=Ya1OPAuMijY&feature=youtu.be