A játékról

1. A játékról

· egy településről egy egylet regisztrálhat, korlátlan létszámmal

· idén a csapatok 6 nagy feladatra számíthatnak, minden feladat mellé társul egy ajándék is, ezeket azok a csapatok kaphatják meg, akik az összes feladatot megoldják. Ezeket a feladatokat a határidő lejárta után is be lehet pótolni, azonban ilyen körülmények között nem jár értük pont. 

· az elmúlt évhez hasonlóan a csapatok rajtaütésszerű, meglepetés feladatokra is számíthatnak. Ezekért nem jár jutalom, de megoldásuk feltétele az Év egylete cím elnyerésének.

· a pontozás egyszerűbb, nincsenek különböző nehézségi szintek,minden feladat ugyanannyit ér majd: az időben beküldött feladatok megoldásáért maximum 100 pont szerezhető

· a rajtaütésszerű feladatok megoldásáért maximum 50 pontot lehet gyűjteni

· a jutalmakat minden olyan csapat, amely mind a 6 feladatot teljesítette megkapja, az Év egylete címet pedig a legtöbb pontot összegyűjtő csapaté lehet

· a csapatok bejelentkezési határideje 2017. március 6.

 

2. Felelősség vállalás: 

· a weblapon szereplő tartalmak eredetiségéért és hitelességéért az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (továbbá ODFIE) nem vállal felelősséget

· a feltöltött tartalmakért a fájlokat feltöltő, megosztó személyek vállalják a felelősséget

· szerzői jogi probléma esetén lépjetek kapcsolatba az oldal üzemeltetőivel ( „Kapcsolat” menüpont)

 

3. Felhasználási feltételek:

· az oldalon levő tartalmakra GNU licensz érvényes: a tartalmak szabadon felhasználhatók a forrás megjelölésével és a tartalom feltöltőinek megjelölésével

· Az Év Egylete weboldal az ODFIE tulajdonát képezibármilyen reprodukciója, másolása, más weblapokhoz való felhasználása szigorúan tilos

· a weblap nem rendeltetésszerű használata, a forráskód módosítása, az oldal törlése, működésének akadályozása a felhasználó IP-címének és számítógépnevének tiltását vonja maga után

· tilos az oldalon bántó, obszcén megjegyzéseket közzétenni, illetve egyesek számára sértő megoldásokat publikálni; a sértő dolgokat a verseny szervezői a feltöltő, közzétevő engedélye, előzetes beleegyezése nélkül törlik. Ha bebizonyosodik, hogy ezt valamelyik csapat követte el, a csapat büntethető, súlyosabb esetekben kitiltható a játékból

 

4. Csapatregisztráció

· a regisztrációval a csapatok felvállalják a játékszabályzat betartását, a zsűri pontozásának tiszteletben tartását

· a regisztrációval a csapatok kijelentik, hogy az adataik a valóságnak megfelelnek

· a regisztrációval a csapatok hozzájárulnak adataik felhasználásához és a weboldalon történő megjelentetéséhez

· a regisztráció után a csapatokat a szervezők fogadják el, elfogadásukról a rendszer által küldött e-mail értesíti; ekkor válnak  Az Év Egylete vetélkedő résztvevőivé

· a versenynek nincs résztvételi díja, a regisztráció teljesen ingyenes

 

5. Feladatok

· a feladatok a következő adatokból állnak: feladat száma, címe, közzététel időpontja, a feladat lejáratának időpontja, leíró szöveg, csatolt fájlok, megoldás típusa

· az oldalon a feladatok a közzététel sorrendjében jelennek meg ( első helyen mindig az aktuális feladat áll és ezt követik kronológikusan, csökkenő sorrendben az előző feladatok)

· a weboldal visszaszámolja a feladat lejártáig hátralevő időt: 
 - ha több, mint egy nap van hátra a feladat határidejéből, napokban számol és nem veszi figyelembe a nem teljes (pl. fél) napokat
 - ha kevesebb, mint egy nap van hátra, az oldal órákban számol és nem veszi figyelembe a nem teljes órákat

· a feladatok a megadott napon, 23:00 órakor járnak le

· a feladatokkal kapcsolatos kérdéseiteket az üzenőfalon feltehetitek, ez a hivatalos kommunikációs csatorna

· minden feladat megoldását négy módon lehet elküldeni, a feladattól függően; egy feladatnál egy, több vagy akár az összes válasz típus használható, amit a szervezők határoznak meg:
 - kép: JPG
, PNG, GIF formátumú kép 
 - szöveges dokumentum: PDF, DOC, 
XLS (Microsoft Office Word, illetve Excel) dokumentum
 - YouTube videó (videóhoz vezető link) 
 - szövegmező: a szövegmezőbe beírt válasz


 - a feltöltött képek mérete nem haladhatja meg 5 MB-t 

 

7. Megoldások feltöltése

· a megoldások feltöltéséhez a csapatnak be kell jelentkeznie (vigyázat az ékezetekre, valamint a kis és nagy betűkre)

· megoldást feltölteni a határidő lejárta után is lehet, ezekre azonban nem lehet pontot szerezni

· egy feladat feltöltött megoldásai utólag nem módosíthatók, nem kicserélhetők

 

8. Pontozás

· a feladatok megoldásának értékelését egy 5 tagú zsűri végzi

· az \\\"Eredmények\\\" menüpontban a pontszámnál szerepelhet:
 \\\"-\\\" - a feladat nincs még pontozva
 szám – a feladat pontozva van

 

 

 


Július 19.
Az aktuális nagy feladat 6 nap múlva jár le.
Július 18.
Már csak néhány lépés választ el a mindent eldöntő döntőtől.
Az aktuális nagy feladat pedig 7 nap múlva jár le. Ugye készültök már készültök?
Június 10.
Figyelem: az aktuális nagy feladat beküldési határidejét meghosszabbítottuk. Várjuk megoldásaitokat június 14-ig!
Június 5.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 5 nap múlva jár le.
Június 3.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 7 nap múlva jár le.
Június 2.
Az aktuális nagy feladat: Reklámozd!

A feladat 8 nap múlva jár le.

Ti tudjátok a legjobban, hogy egyletesnek lenni olyan életérzést jelent, amit általában nem tudunk leírni. Pillanatok és történetek határozzák meg. Ha nem tudjuk leírni, elmondani, akkor vajon hogyan adható tovább? Hogyan lehet mások tudtára adni?

Azt mondják a jó reklámfotónak ereje van, szavak nélkül mondja el mindazt, amit nem tudunk kifejezi, érzékeltetni. Ezért a reklámfotózás a legjobb eszköz céljaink elérésére.

A feladatotok tehát ezúttal az, hogy készítsetek egy olyan ODFIE-s reklámfotó sorozatot (5 fénykép), amely szerintetek tükrözi az egyletes életérzést.

Olyan képeket várunk, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, amelyek valamilyen módon azt az érzést váltják ki belőlünk, amit újra és újra megtapasztalunk egyletes találkozások alkalmával.

Az 5 fényképből álló sorozat kell tartalmazzon olyan képet, amelyen egy személy szerepel, olyant, amelyen többen szerepeltek és olyant, ami hangulatot örökít meg. Fontos, hogy minden képen jól látható legyen az ODFIE lógója. Előnyt jelent az ODFIE-s póló használata.

Mivel ezt kihívásként szánjuk, és tényleg ígéretes képeket várunk Tőletek, ezért megengedett a photoshop és a különböző képszerkesztő programok igényes használata.

A megoldásaitok közül egy olyan képet, amin mindenki szerepel töltsetek fel ide, a többit .zip formátumban küldjétek el a magyari.zita17@gmail.com email címre. Várjuk!

Ne feledjétek, egy jól beállított fényképen rengeteg múlik! Hajrá!
Május 23.
Ne feledjétek! A nagy feladat teljesítésére 17 nap áll rendelkezésetekre, ajándék is jár érte!
Május 23.
Kedves Vetélkedő Fiatalok!
Egy RANDOM feladat maratonnak vagytok a résztvevői. Tudjuk, hogy a véletlenszerű feladatokért maximum 50 pont jár, azonban ezek most egy kicsit más jellegű feladatok, ezért minden teljesítetett RANDOM feladatért 10 pont szerezhető. Ezekért nem kaptok ajándékot, és nem lehet a határidő lejárta után beküldeni őket.
Legyetek résen, bármikor érkezhet egy újabb feladat!
Május 7.
Kedves Vetélkedő Fiatalok!
Az eredmények menüpont alatt megtaláljátok az első feladatra szerzett pontjaitokat!
Ügyesen a továbbiakban is!
a Zsűri
Április 19.
András és Máté bemutatják a legújabb feladatot:
https://www.youtube.com/watch?v=XQe724i0xrU&t=2s
Február 27.
Kedves Fiatalok!
Az Év vetélkedője kezdetét vette, csatlakozzatok Ti is!
Várjuk a csapatok jelentkezését 2017. március 6-ig.
Ötleteket, jó kedvet elő, induljon a kincskeresés,
lássuk ki lesz az Év egylete!

https://www.youtube.com/watch?v=Ya1OPAuMijY&feature=youtu.be